Aki még nem ismerné a Blue sPot hátterét, "kulisszatitkait", az most tájékozódhat Bárth Jánostól, az együttes énekes-gitárosától, a dalok fő szerzőjétől.

Kellemes ismerkedést :)

Blues project, majd Blue sPot. A jelenlegi elnevezést már egyre többen ismerjük. Jelent-e valamit az együttes nevének megváltoztatása?

Igen. Amikor elkezdtünk zenélni, tulajdonképpen még nem volt neve a zenekarnak. Az volt a tervünk, hogy megtanulunk 20-30 klasszikus blues-rock dalt – aminek a többségét a Boom Boom zenekartól ismertük meg. Ezeket a dalokat kvázi „munka” címen Blues Project-nek kereszteltük.

2009-re egyre többet játszott a zenekar – főleg az Eötvös kollégiumi bulikban, ahol már saját nótákat is énekeltünk –, így elhatároztuk, hogy felveszünk néhányat stúdióban is. Az egyre gyakoribb próbák során rájöttünk, hogy ez nem is blues, ezért nem hangzik jól egy kifejezetten erre a műfajra utaló elnevezés. Sokat gondolkoztunk az új néven, és végül is ezt a szójátékot választottam: maga a Blue sPot kék pöttyöt jelent, de önmagában a pot-nak is van értelme. Így ez a játékos név hangulatában még emlékeztet is a Blues Project-re.

Honnan jött a zenekar ötlete és hogyan zajlott az alapítás?

Középiskolában játszottam már több együttesben is, de az egyetemi évek elején alábbhagyott az érdeklődésem. Nem sokkal később egy kollégista társammal, Kendik Gergellyel kezdtünk el hobbiból együtt zenélni, mert nagyon hasonló együtteseket szerettünk – főként a Boom Boomot, a Muddy Shoes Bandet, a Magyar Atomot, és a Palermo Boogie Ganget. Ezeken a közös koncertre járásokon dőlt el, hogy mindketten szeretnénk valami hasonlót alkotni, így 2005-re kiforrt az együttes-alapítás gondolata. Kerestünk még társakat a régi ismerőseink közül (Kelemen Lászlót és Öry Tamást), majd egy évvel később csatlakozott hozzánk Oszkó Péter is.

Ki írja a szöveget és ki a zenét?

A korábbi években próbálkoztunk azzal, hogy közösen írunk dalokat Kendik Gergő barátommal, például a Tunya férfi című számunkat egy zűrös kollégiumi éjszaka során szereztük. De a szövegek nagy részét én írom otthon egyedül, és vázlatosan a zenét is. A próbák során természetesen az együttes ezen még alakít, változtat.

Van-e a dalszövegeknek valóságalapú ihletettségük?

Igen, azt hiszem, hogy mindig, minden szövegnek van valami valóságalapja. De általában nem összefogott, kerek dalszövegeket írok, hanem gondolatok, képek jelennek meg bennem. Például az Emlékdal című szám hangulatához egy régi barátom járult hozzá, aki véletlenül éppen fogorvos és egy időben túlzottan sokszor jött fel Pestre és túlzottan sokszor hívott minket bulizni (És ha esetleg jó volt az este, a fogorvosok is feljöttek Pestre / Nem tudták miből, mennyi elég).

A Rossz idő című szám szövege is egy teljesen konkrét élmény alapján született. Helsinkiben sétáltam át egy parkon, ahol valóban nagyon rossz idő volt és meglepetésemre ott a város közepén lovakkal is találkoztam. Majd néhány nap múlva Prágában jártam, hatalmas, szó szerint tántorgó épületek között (...két sirály és egy szürke ló / Ha fúj a szél, egy papírfecnit kergetek, fejem fölött tántorgó épületek), és semmi másra nem vágytam, mint egy kis napsütésre (Talán majd holnap kisüt a nap és minden felderül).

Tehát igen, a realitás valóban áthatja a szövegeket.

Ha már 2005 óta egy formációt alkottok, miért kellett ilyen sokat várunk a CD-re?

A saját dalokat csak 2009-ben kezdtük el felvenni, először ötöt, aztán valamivel később még ötöt. Ekkoriban azonban elbizonytalanodtunk, hogy valóban ki kell-e ezt adni CD formátumban, mivel szinte senki nem vásárol már CD-t. Én nagyon szerettem volna, de nehezen jutottunk dűlőre. Közben születtek még újabb dalok, ezért idén tavasszal úgy döntöttünk, hogy 15 saját dallal – ebből három népdalfeldolgozás – mégiscsak kiadjuk. Ehhez a végső lökést ez a kapolcsi programszervezés adta, mert szerettük volna, hogy a fesztivál  és a CD által minél többen megismerjenek minket.

Tudjuk, hogy eddig is több ízben jártatok már a Művészetek Völgyében, de most volt először saját színpadotok Blue sPot Café néven. Hogy formálódott az ötlet és hogyan zajlott a megvalósítása?

Nagyon szeretjük Kapolcsot és ezt a fesztivált, 2007 óta minden évben jártunk itt zenélni. Ismerkedtünk a szervezőkkel, akik megkérték Oszkó Pétert, hogy a zenekarral szálljunk be mi is a szervezésbe. Az eredeti elképzelés egy másokkal közös színpad volt, ahol egyfajta házi zenekarként léptünk volna fel. Mi, a zenekar tagjai megálmodtuk ezt a víziót, hogy csak blues zenészek léphessenek fel nálunk, be lehessen szállni a zenélésbe, ne legyen kifejezetten kötött a fellépők köre. Tavaszig formálódott ez a kép, akkor indult meg az igazi szervezkedés, amit főként Péter bonyolított le, de különböző területeken természetesen mi is segítettünk neki.

Miért pont a népdalokat favorizáljátok, és mi alapján válogattok közülük?

A népzenét bármilyen más stílussal ötvözni, mostanában alaptrendnek számít. Én az utóbbi években a legjobb produkcióknak azokat tartottam, ahol ügyesen vegyítették a népzenét és a blues-rockot (ez legjobban talán a Rackajamnek, Ferenczi György zenekarának sikerült). A mi zenekarunk blues-rockzenét játszik, én pedig világéletemben szerettem a népdalokat. A Madár, madár című szám egy régi kedvencként került a lemezre, míg a másik kettő (Hidegen fújnak a szelek, Szomorú az idő) az egyetemen alakult egyszerű kis formáció dalai között fordult elő. Ezekre a népdalokra találtam ki egy gitáros kíséretet és csempésztem át belőlük kettőt a Blue sPot műsorába is.

Van kedvenc számod a CD-ről?

Mindegyiket a gyermekemnek érzem, de biztos, hogy az újonnan felvett ötöt sűrűbben hallgatom. Azt hiszem a Szomorú az idő és az Egy hét sikerültek a legjobban. Utóbbi egy stílusbeli kikacsintás a zenekarnak, egy keményebb rock szám, ezt hallgatom leggyakrabban.

A feldolgozások közül van kedvenced?

A Beatles a nagy szerelem, de ez sokat változott az idők során. Amikor azt kell elérni, hogy 50 egyetemista sokáig táncoljon, akkor széles repertoárból kell válogatnunk. Két fő vonal van: a blues, amikor van értelme szájharmonikázni, és a blues-rock, amikor a szájharmonikásunk pihenhet. Ilyenek például Jimi Hendrix dalai, akit én, személy szerint imádok játszani és biztosan csinálunk majd még olyan koncertet, ami csak és kizárólag róla fog szólni.

Hol és hogyan zajlanak a próbáitok?

Régebben heti egy próbát tudtunk összehozni, hiszen amatőr zenészek lévén, mindenkinek van más állása, programja, családja, de volt egy időszak, amikor sűrűbben sikerült találkoznunk. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy mi már Budapest összes próbatermét bejártuk: Mátyásföldtől a Parlament melletti remek helyig, de azt is jellemző, hogy valakinél összeülünk, és ott zenélünk.

Volt kedvenc fellépésed, valami vicces történet, amit elmesélnél?

Azok a legjobb fellépések, amikor az embert magával ragadja a hév, és már nem kell figyelni a zenélésre, mert együtt bulizik a zenekar a közönséggel. Ezt szinte mindegyik koncertről elmondhatom.

A legviccesebb fellépés abban az időszakban történt, amikor a szájharmonikásunk egyben miniszter is volt. Időnként meghívtak minket elegáns helyekre játszani, mint például az Év Menedzsere díj átadására, ahol Oszkó Péter először díjátadóként, majd szájharmonikásként állt fel a színpadra. Kissé éles volt a váltás a füstös kis kocsmák után, szmokingban és a budai vár látványában gyönyörködve játszani a Roadhouse bluest, miközben őszes öregurak és családanyák alkották a tomboló közönséget.