2007 óta létezik a hazai bluesélet ifjabb generációjának egyik ígéretes zenekara, a magát Blues ‘n Roll együttesként aposztrofáló Vadvirágok Blues Band, vagy Wildflowers BB, ahogy tetszik. A kapolcsi Blue sPot Café színpadon július 29-én  Pribojszki Mátyással és szájharmonikás vendégeivel együtt jammelő házizenekar frontemberével, Suba Attilával beszélgettünk.

Magabiztos bluesmanként pörögsz a színpadon. Milyen hatások vezettek ehhez a zenéhez?

Kiskoromban Csajkovszkij, Deep Purple, Hobó, Pink Floyd bakelitekre egyaránt jót tomboltam, ráadásul az öcsémmel együtt. Kamaszkoromban ismerkedtem mindenféle stílussal a metáltól a rappig, aztán egyik este a Kossuth rádióban egy beszélgetős műsort hallgattam Jimi Hendrixről. Amikor lejátszották a Foxy Ladyt, abban a pillanatban elvágódtam a konyhapadlón Hendrixtől, aztán elkezdtem utánaolvasni, honnan is jön ez a stílus. Beszereztem lemezeket, interneten keresgéltem, és mindenféle bluest kezdtem hallgatni (Muddy Waters, Buddy Guy stb.). De a gimnáziumi kórusban, majd a budapesti akadémiai kórusban Händel Messiását énekelni is felejthetetlen, zenei orgazmus-szerű élmény volt…

Mikor sikerült társakat találni a zenéléshez?

Gimnáziumban, a 11. évben került hozzánk Vértes Péter, akit a piarista gimnáziumból rúgtak ki, és mint később kiderült, azért, mert nyakon csípték, amikor vedelt valami téren… Na ez alapján mi nagyon jóban lettünk, mondtam neki, – tudtam, hogy zeneiskolában dobol – hogy haverilag nyomjuk a régi Hobó nótákat, menjen a rakkendroll. Aztán jöttek a Peti haverjai, Mátray Csanád (gitár), és  Krommer Márton (basszus), aztán félév múlva hozzánk került Medve Balázs szájharmonikás is. 2011 novemberétől megváltunk Krommer Mártontól (basszusgitár) zenei különbségek miatt, azóta Tóth Tivadar, a zenekar legfiatalabb tagja, a „debreceni rém” a zenekar basszeros tagja.

Hogyan állítotok össze egy nótát, ki hozza a saját ötleteket?

Csanád néha átjön hozzám egy gitárral, (meg egy üveg borral), nekem van egy füzetem egy rakat ötlettel, és néha tök véletlenül passzol a szöveg, meg a dallam, iszonyat nagy találkozások tudnak történni… Néha Maci, a szájharmonikásunk fúj egy dallamot, és abból jönnek ki a grúvosabb nóták, amikben harmonika-gitár egybeszólások vannak, és az ledönti a falakat… Amúgy minden próbát úgy kezdünk, hogy jam session van az elején, és néha ki szoktak jönni belőle olyan dolgok, hogy „ez egy szám”. Én meg írok hozzá szöveget, és két hét múlva már egy összeállított nóta válik belőle. A hangulatból indulunk ki, minden tök szabad, onnan építkezünk.

Kapolcson együtt fogtok jammelni Pribojszki Mátyással. Lehet, hogy közben olyan dalok is előkerülnek, amit nem próbáltatok, de bátran nekivágtok. Az együttzenélés, improvizáció mennyire fontos a zenekarnak?

Volt szerencsénk már együtt játszani Jamie Winchesterrel, Tóth János Rudolffal, Pribojszki Mátyással, amikor voltak a szépemlékű Gödör Klubban blues klubok, ahol mindig egy-egy fiatal zenekar játszott, és hozzájuk egy-egy sztárvendég csatlakozott. Nagyon jó zenei barátságok alakultak ki, és ezekből mi nagyon sokat tanultunk. Előtte persze nagyon paráztunk, hogy nem fogunk beválni… Amikor Tátrai Tiborral játszottunk együtt, egész nap be voltam fosva… Ha valami nem jó, akkor ő lejön a színpadról, és megásták a sírodat… De jó lett... Nagyon várjuk ezt az alkalmat Kapolcson! Matyi (Pribojszki) volt az első, akitől tanácsokat kértem, ő nagyon sokat segített nekünk, abban is, hogy miként kellene a zenei életben elindulnia egy zenekarnak. Nagyon tisztelem, és nagyon jó barátok vagyunk. Úgy érzem, hogy ott Kapolcson, el fog szabadulni valami… 

Sokat koncerteztek, a környező országokban is. Mi van, ha ott pattan föl valaki a színpadra, akár egy ismeretlen? Őt is szívesen látjátok? 

Volt ilyen, sokszor, legutóbb Szlovákiában, odajött a csóka, nem is értettem, mit mond, mögöttem a zenekar, de elkezdett énekelni, herflizni, és tök jó volt… A zenészek azért tudják magukról, hogy milyenek, mit tudnak produkálni, fel tudják mérni általában, hogy érdemes-e felmenniük a színpadra. Remélem, hogy a „Művölgyben” a koncert végére legalább tízen leszünk a színpadon. 

Irígylésre méltó a koncertnaptárotok, egyedi, hogy a kelet-európai országokba is sűrűn jártok. Milyenek ezek a koncertek a hazaiakkal összehasonlítva?

Sokat járunk Szlovákiába, Szerbiába, Romániába (nem csak Erdélybe, hanem távolabbra is), Bulgáriába, és ősszel sok szervezés után nyugat-európai koncertünk is lesz. A zenekar – talán ez megdöbbentő – sokkal népszerűbb külföldön, mint Magyarországon. Havonta egyszer biztos játszunk Budapesten, 40–50 ember előtt, de Szófiában olyan bulink is volt, ahova 450 jegyet váltottak. Az emberek hozzáállása más a szórakozáshoz. Szerbiában nemrég egy csütörtök este olyan buli volt, hogy kiitták a pultot és szétszedték a házat. Mi nem vagyunk egy neves zenekar, de ott már úgy érezzük, hogy odafigyelnek ránk. Itthon is szoktak jó hangulatú bulik előfordulni, de más a hozzáállás…

Nem a kisváros-nagyváros különbség miatt tűnik elveszettnek Budapesten ez a rétegműfaj?

Lehet, de tökmindegy, hogy hányan vannak a koncerteken, a magyarok nem tudják elengedni magukat (a motorosokat kivéve…). Mindenhol ugyanannyi energiát adunk bele egy koncertbe, hogy az emberek elfelejtsék a mindennapokat, de a magyar emberek nem tudnak igazán kikapcsolódni. Az este vége felé, amikor már mindenkiben van négy-öt feles, akkor talán sikerül. Külföldön a harmadik nóta után tomboló tömeg van. A közönség átveszi a hangulatot, élvezi az élményt. És ez vissza is hat a zenélésre. Ha látjuk, működik ez az adok-kapok játék, látjuk, hogy a közönség örül, akkor mi is jobban megőrülünk a színpadon. Blues. Connecting people.

A fiatalok vagy az idősebbek vevők inkább a zenétekre? 

A zenekar egyik fő célja volt a kezdetektől, hogy a saját generációnkkal megismertessük a bluest, a 15-től a 30 évesekig, szóval a huszonéves generációval. Az elmúlt évtizedben a bluesnak rossz a marketingje, 2000 után szinte eltűnt a palettáról, a fiatalok csak annyit tudnak, hogy ez egy szomorú dolog, és ennyi. Mi meg akarjuk mutatni, hogy szerintünk milyen, és azt fiatalosan előadni. 

Mit lehet még a bluesban megmutatni? Fontosak a szövegek? Lehetséges a zene keresztezése más stílusokkal?

A fúziós próbálkozások tényleg jellemzőek manapság. Mi a tágabban értelmezett blues valamennyi irányzatából válogatunk. A szövegeink a 60-as 70-es évek hippi világára hajaznak. Eredetileg magyar szövegekkel kezdtünk, de ma már csak egyet játszunk, mert az rohadt jó lett. Mivel a külföldi közönség felé is fordulunk, inkább az angol szövegekre mentünk rá. A szövegek teljesen emberi dolgokról szólnak, semmi társadalomkritika, a zene szerintem az emberi kapcsolatok közvetítőjévé kellene, hogy váljon. A kapcsolatok ma átvivődnek a számítógépekre, mi mégis azt közvetítjük, hogy az emberek forduljanak egymás felé, és szeressék egymást. Na ez például egy tök hippi szöveg lett...

Mik a konkrét terveitek? Rövidebb és hosszabb távon?

Hosszabb távon világsztárok akarunk lenni... Na jó, olyan zenekar akarunk lenni, amelyik megél abból, hogy zenél… A nyugat-európai barátainknál ez működik! De komolyan, én szeretném az egész életemet a zenéléssel eltölteni, azt hiszem ez a terve az egész zenekarnak is. Közepesebb hírnévre szert téve, bekerülve a külföldi zenei világba is, olyan együttesként, amely megpróbál újító szellemben nyúlni a blueshoz. Rövidebb távon pedig: nyugat-európai turné szervezése, és Amsterdamban, október környékén, lenyomni életünk eddigi legnagyobb buliját.