Nos, a fesztivál már hivatalosan is elindult. Túl vagyunk a megérkezésen, a boldog szívdobbanáson a Kapolcs táblát látva, a lepakoláson, kipakoláson, udvarcsinosításon, a megnyitón, melynek a Blue sPot udvar adott otthon, és az első két koncerten. Kis extraként az  első csepergő esőben táncoláson.
Kicsit még minden és mindenki kereste a helyét, és akklimatizálódott, de ma reggelre már tényleg el lehetett hinni, hogy  újra itt vagyunk, végre, indul ez a különleges és izgalmas tíz nap.
Ma este Poniklo Imre Kistehén, és a Magashegyi Underground próbálgatja majd, hányan férnek be az udvarba, és ők segítenek elmélyíteni a kezdődő Völgyfeelinget.

Egy jó fesztivál olyan, mint a szerelem. Az újabb találkozás előtt már szinte lehetetlen rendesen aludni, enni, vagy bármi olyanra gondolni, ami nem ehhez a témakörhöz kapcsolódik.
Ma reggel, ahogy rápillantottam a honlapon a számlálóra, körülbelül egy éve először nem okozott csalódást. Hideg téli estéken, fura hangulatú őszi napokon mindig legalább háromjegyű volt a szám, vagy ahhoz közeli, de mindenképp szomorúságot okozott. Ilyenkor az ember bontott otthon egy sört, kicsit feljebb tekerte a fűtést, bluest hallgatott nagyon hangosan, és legalább pillanatokra majdnem elhitte, hogy a meleg az egy adott körülmény, a sört pedig Kapolcson iszogatja.
De most! Most...maximum az esőre kell felkészülni (úgyhogy ajánlott az esőkabát, abban balesetveszély nélkül lehet közlekedni, és koncerteken csápolni), meg lélekben a pénteken 16:00-kor kezdődő Völgymegnyitóra, melynek a Blue sPot Café ad majd otthont. Annak érdekében, hogy tényleg elhiggyük hogy elkezdődött, az Esti Gyors Trió zenéje simogat majd minket, sok gitárral, érzékeny feldolgozásokkal és rengeteg zenei (és nem zenei humorral). 20:00-tól a Mississippi Big Beat érkezik feszes ritmusokkal és műfajok izgalmas vegyítésével, majd elszabadul a szokásos, első napi jam-szeánsz.
Tegye fel virtuálisan a kezét, aki ott lesz velünk! :)

Ha bárki véletlenül elejti azt az undorító szót, hogy "hétfő", a legtöbb ember hátán mindenféle késleltetett reakció nélkül az összes szőrszál az égnek mered. Mert hogy ez a szomorú nap mindig szürkén baktat a tökéletes hétvégék után, és különben is, komoly hagyománya van a zenében is, hogy látványosan kiközösítsük a hét legelső napját. A Blue sPot Café viszont idén azt a hálás feladatot tűzte ki egyik céljául, hogy bebizonyítsa, ez az egész hétfő dolog igazából teljesen szerethető és valami olyasmi, amire érdemes várni.
Ebben idén a Kéknyúl Hammond Band, a Mrs Columbo, és a B the First lesz a segítségünkre.
Tavaly a mókás nevű, Hammond-centrikus, az egy főre jutó fúvósok számát döntögető zenekar a zárónap ellenére is fesztiválkezdő hangulatot varázsolt és idén is joggal számíthatunk olyan koncertre, mely után nagyon nehéz lesz visszatérni a hétköznapok valóságába.
A Kéknyulat Pély Barna zenekara, a B the First, illetve Galambos Dorina vezetésével a Mrs Columbo fonja majd körül akkordokkal és az időt tekintve is.
Tehát az arra járók mindenképp egy érdekes kísérletnek lehetnek tanúi: vajon lehetséges-e legalább az év egyik hétfőjét igazán emlékezetessé tenni?
Derítsük ki együtt július 28-án a Blue sPot Café udvarában!

Az Ivan and the Parazol klasszikusan az a banda, akikkel kapcsolatban nagyon sok közhelyet lehetne hirtelen felsorolni: "Feltörekvő, fiatal zenekar, mely Magyarországon is rendkívül népszerű, de már nekiláttak a külföldi közönség meghódításának" - például ilyeneket. Na ezek fognak most ebből a bejegyzésből kimaradni, mert az egész jelenség esszenciája pont nem ezekben van. Sokat gondolkoztam, hogy lehetne összefoglalni egy Parazol-koncert lényegét (azon túl, hogy a koncert előtt a közönség mindig minimum két táborra oszlik, mert sose lehet teljesen biztosan megegyezni, hogy akkor most angolosan, vagy klasszik, magyaros módon kell kiejteni a zenekar nevét): több koffeint tartalmaz és sokkal jobban felpörget, mint egy jó adag kávé.
Egyszer az egyik vidéki nagyvárosban, egy kávézó teraszán adtak egy koncertet, melyet tényleg csak diszkréten harangoztak be a helyiek (vö. nagy szerencse kellett hozzá, hogy egyáltalán megtudjuk, hogy ilyen is lesz), ráadásul egy másik, nagyobb helyen is zajlott egy másik rendezvény. Szóval egy családias kis koncertre készültünk, és amikor odaértünk, még tényleg csak úgy 20-30 ember várakozott. Aztán egyre jobban beindult a tömegvonzás, és a hangulat elkezdte berántani a csak random arra járó embereket is, és a végére a huszonévesekből álló közönség átalakult, és a babakocsis családoktól elkezdve a decens, idősebb házaspárokig minden korcsoport képviseltette magát - mondjuk ebben valahol bosszantó volt, hogy egy idő után nem lehetett ülőhelyet találni és rendes állóhelyet is csak kisebb harcok árán, de azt hiszem, ez egy olyan probléma, melyet minden zenekar szeretne a magáénak érezni.
Ennek fényében igazán nagy lelkesedéssel és kíváncsisággal várom, hogy mit fognak művelni Ivánék a kapolcsi Blue sPot Café udvarban július 27-én vasárnap, 21:00-tól. Gyertek, és feszegessük együtt az óvoda udvarának befogadóképességét!
Addig is, bemelegítésül:

Focivébén innen és a 80-as évek B-kategóriás akciófilmjeit idéző posztcímen túl talán még távolinak tűnik a Művészetek Völgye indulása. Pedig már csak egy szűkebb hónapnyi idő választ el minket attól, hogy újra a résztvevő falvak utcáin csatangoljunk, és jól letüdőzzük azt a klasszikus völgyhangulatot. Éppen ezért a Blue sPot Café blognak is ideje felkelnie a kissé hosszúra nyúlt téli álmából.
Rengeteg változás történt tavaly óta. Ha okostelefon-birtoklók vagyunk, akkor azt az érzést is elfelejthetjük, amikor a csillagok szerencsétlen együttállásának (random fröccsözés/más program/más program/"na jó, ledőlök 2 órára regenerálódni" stb.) köszönhetően lemaradunk a legeslegjobban várt programról. Mert annak ellenére, hogy a Völgy egy boldog tér-idő kapu, ahol kicsit mindig megáll az idő, azért a fesztivál is halad a korral: elkészült egy csinos-hasznos mobilalkalmazás, melynek segítségével összeállíthatjuk a saját programunkat, illetve a várakozás néha szörnyen hosszúra nyúló napjaiban a Völgyrádió segítségével hangolódhatunk a villamoson (vagy akárhol, ahol van térerő). Az alkalmazás letölthető innen (Érdemes lecsekkolni még az ehhez kapcsolódó össznépi keresős-kedvezményes jegyes játékot is, itt).
Idén különösen érdemes válogatni, hiszen minden idők egyik legszínesebb programkínálatával találkozhatunk a Völgyben, illetve az udvarunkban is. A Blue sPot Cafénál sok visszatérő névvel találkozhatunk (Ferenczi György és a Rackajam, Kéknyúl Hammond Band, Anna and the Barbies, Pribojszki Mátyás Band), de a kapolcsi óvoda udvarán újoncnak számító zenekarok (Ivan and the Parazol, PASO, Magashegyi Underground) is tiszteletüket teszik. (A felsorolás természetesen nem teljes, de első körben az Olvasóra szeretném bízni a többi zenei csemege kimazsolázását).
Külön izgalmas lesz még a szigorúan idézőjeles "utcazene" projekt a délben kezdődő műsorsávban, melynek keretében gyakorlott utcazenészeket csalogatunk majd az udvarba, hogy erre a sajátos műfajra jellemző eszköztárral segítsenek túlélni a hőséget, és ráhangoljanak minket a "színpados" koncertekre.
Szóval, remegős várakozásra fel, találkozzunk idén is Kapolcson július 25-től augusztus 3-ig!

Az egyik kapolcsi estén, koncert és jammelés közötti sikerült elkapni néhány kérdés erejéig a közönség között kóricáló zenekart. Remélem néhány perc erejéig mindenki időutazik egy kicsit, és újra átérzi az idei Völgy romantikáját, utána pedig nekiáll számolgatni a jövő évi fesztiválig hátralevő napokat! :)

Ha lenne egy üveg borotok, és egy szabad estétek, melyik ma élő, vagy már halott zenésszel ülnétek le beszélgetni?

Ádám: Valószínűleg  elajándékoznám azt a bort, mert nem szeretem. Kevésbé vagyok boros, most voltunk Villányban, és én sunyiban kértem egy sört. :)
Nagyon nagyon sok van, a magyarokat mondom most, mert magyarok vagyunk, nekem a nagyon nagy példaképem Tibusz. Példaértékű a muzikalitása, meg a hozzáállása a zenéhez, de mondhattam volna Demjént, akit nagyon szeretek mint énekest. Radásul a jazz zenészekről még nem is beszéltem. Rengeteg van.

Roy: Flea-vel, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosával. Szoktam követni a twitteren, nagyon vicces.  Vizelés közben lefotózott egy csávót,mert egy olyan jó, mintás-színes pulóver volt rajta. Az volt a képaláírás, hogy „Ne haragudjatok, de nem bírtam ki”.
  A világ legkirályabb basszusgitárosa,  - és szerintem egy hiperintelligens csávó - egy akármilyen vécében lefotóz valakit, és felrakja twitterre. Zseniális.

Zoli: Először egy általam favorizált dobossal beszélgetnék, legyen mondjuk Dave Weckl, vagy Chris Coleman, most hirtelen ők jutottak eszembe, de nagyon sok nevet mondhatnék. Ha pedig énekessel, vagy művész-előadóval, akkor Chester Benningtonnal  a Linkin Parkból.

Melyik az a szám, amit legutoljára hallottál rádióban, vagy amit meghallgattál saját magadtól?

Ádám:  Nem szoktam magamat hallgatni, de most készítek egy lemezt, és mindig amikor otthon megcsinálok valamit, azt ráhúzom a telefonomra, és út közben hallgatom. Most ezért az egyik számomat hallgattam, de nem azért, mert annyira jó, hanem azért, hogy mit kéne benne máshogy csinálni. De amúgy mindenevő vagyok.

Roy: Nem tudom pontosan, melyik volt az utolsó, mostanában egy Husky nevű zenekart szoktam hallgatni, elalváshoz.

Zoli: Owl City: Fireflies.

Mit szeretsz Kapolcsban?

Ádám: Mindig szerettünk volna idejönni, tavaly is jól sikerült szerintem, akkor is akusztikus bulit nyomtunk, az idei meghívást is valószínűleg ennek köszönhetjük. Nekem az hogy mi jó, vagy mi nem jó nem azon múlik hogy mennyi és milyen a közönség, hanem az hogy nekem mi jön le az egészből. Be se kell dugni ehhez a gitárt. A nagy múlt abszolút érződik itt, nagyon szeretem az ilyen nomád cuccokat, mezítláb flangálni, meg izzadni, remélem, jövünk még.

 Roy:  Sajnos mindig az volt eddig, hogy keveset voltunk Kapolcson, van egy felvétel amikor itt Somló Tamással nyomjuk az annyi mindent nem szerettem még című számot, de akkor még nem Roy és Ádám voltunk, hanem a Tramps zenekar, és ezt azóta is keresem. (Ha valaki megtalálná,  kommentben jelezze, köszi – a szerk.) Az nagyon régen volt, de tavaly is voltunk a Blues sPot udvarban, idén is, és remélem jövőre is.  Nem tudtam annyit körülnézni, mint szeretnék, pedig engem érdekel a kultúra, amit képvisel a fesztivál. Jó lenne többet itt lenni, koncertekre menni, nem mindig csak magunkat hallgatni. Mindenkit szeretek meghallgatni, mindenkiből magamba szívni inspirációt, de kevés ilyen adatik meg, mert szerencsére elég sokat játszunk.

Zoli: Most játszottam először Kapolcson, legutóbb amikor itt voltak Royék, akkor sajnos nem volt alkalmam itt lenni, viszont nagyon eklektikus és érdekes történeteket meséltek a hangulatról illetve a bulikról. Nemrég körbenéztünk, nagyon kellemes a környezet, és hangulatos, hogy beérkezel egy házudvarba, és meg tudsz hallgatni egy koncertet.

Ma reggel kiléptem a szállásról, és már magától átvitt a lábam a Blue sPot Café udvarba. Gyanús volt a csend, a reggeli első kávém előtt nehezen jutott el a tudatomig, hogy véget ért az idei Művészetek Völgye. 
Olyan érzés volt, mint megpróbálni áthúzni a tű fokán egy hosszú, összegubancolódott fonalat. Egy darabig megy, aztán akkora lesz a csomó, hogy minden próbálkozás ellenére csak rángatni lehet, egyre reményvesztettebben. 
Egyik este beszélgettem egy őslakos Völgyezővel, aki akkor azt mondta nekem, hogy Kapolcsban az a jó, hogy mindig hazaérkezik az ember. És tényleg, skizofrén érzés volt tudni, hogy most haza kell mennem, otthonról. Gondolatban még egyszer bejártam az óvodát, Cili nénit, a kisboltot, a templomokat, a főteret, a patakpartot, és az összes helyszínt, és csak örülni tudtam, hogy nincsenek szavaim az elmúlt 10 napra, csak egy szinte feldolgozhatatlan nagyságú boldogságcsomag.  
Bár most egy időre elaludt a fesztivál, de jövőre újra, ugyanott, Veletek! Én már számolom a napokat... :)

Ebben a kitartó, elképesztő melegben jólesik egy kis Cseh Tamásos-akusztikus koncert, durva dolog lenne zúzós gitárriffekkel leterhelni az amúgy is kitikkadt szervezeteket.
Ebben a pillanatban a Blue sPot nyugtat meg mindenkit, közel negyven fokban. Bár el sem tudom képzelni, mennyire meleg lehet most a színpadon, de a hangulat nagyon jó.
"Ezért szeretem Kapolcsot" - hangzott el nemrég az énekestől. Rigó Marci hegedűs, aki az egyik jammeléskor találtunk meg, felpattant a színpadra, és hegedűszólóval szállt be a produkcióba. 
Nemsokára érkezik a KisTehén minimál, és Frenk, és el se merjük mekkora hangulatot fognak csinálni. Bár tény, hogy a tegnapi Anna and the Barbies koncert után össze kell majd szedniüik magukat, mert megint egy teltházas, hangos, de mégis személyes bulit élhettünk át. Anna lejött a színpadról, leült, együtt énekelt, a legnagyobb frontembereket megszégyenítő módon pörgette a közönséget. 
Várunk Titeket, és meglátjuk, mi sül ki a ma estéből! :)

Ferenczi Gyurinak tettem fel néhány kérdést, aki saját bevallása szerint „kisvirág állapotúra szórakozta magát az elmúlt két hétben”. És tényleg, mosolyog, pörög, és még a legindokolatlanabb kérdésekre is válaszol. Kerti pados miniinterjú következik.

Yoda mosolyog a felkarodról, egy tetoválásról.  Ennyire szereted a Star Warst?

Igen, nagyon szeretem a Csillagok Háborúját. Meg egyébként az összes ilyet,  a Gyűrűk Urát , és be kell hogy valljam, hogy a Harry Pottert is. De ez ugyanaz a téma, mint a Francia históriával, vagy Jókai könyvekkel.

Miért éppen Yoda?

Mert olyan bölcs, és jóságos szemei vannak. Úgy néz ki, mint én reggel. :)

Szoktál elalváshoz zenét hallgatni?

Nagyon sokszor, majdnem mindig. Nagyon szeretek zenére elaludni. Mostanában Járókát szoktam hallgatni, meg a Pál Apostol lemezt, pedig azon én is játszok, és olyat nem szoktam hallgatni, de valahogy az olyan…

Volt olyan szám vagy album az életedben, amit nem tudtál abbahagyni, és muszáj volt újra és újra meghallgatnod?

Prince 2001-es lemeze, a Rainbow Children. Hetente egyszer bent van a lejátszóban. Tudom, hogy ez szubjektív, de én ezt tartom a legdurvább lemeznek amit valaha ember feljátszott, minden idők legjobb fúziós albuma, olyan  továbbgondolása ez a rock ’n roll forradalomnak, olyan utalásokkal olyan gyönyörű, muzsikálásokkal…  Meg annyira átgondolt az egész,  hogy ez a kedvencem lemezem.

Ha már az oviudvarban ültünk le akkor megkérdezem, hogy mi volt az ovis jeled.

Nem emlékszem. De mondjuk az, hogy űrhajó, mert akkoriban az bejött.

A fesztiválok legnagyobb ellensége és barátja az időjárás. Elég makacs jószág, önfejű is, és csak ritkán van, hogy mindkét oldal boldog.
A nyári vihar pedig af esztiválszervezők egyik legrosszabb rémálma.
Egész délután kérdéses volt, hogy elmossa-e az udvart a vihar, vagy a ternészet erői megkegyelmeznek. 
A Beatles-est végéig csak a szélvihar borzolta a kedélyeket és a hajkoronákat, de a Blue sPot utolsó néhány számánál elkezdett csöpögni az eső. 
Ilyenkor két dolog történhet: a közönség szitkozódva bevonul valami feledett helyre, és lassú kínhalált hal az este, vagy pedig tovább folytatják az őrületet, és a víz csak dob a hangulaton.
Szerencsére nálunk a második történt meg, spontán esőtáncba fordult át a koncert, és körülmények ide vagy oda, mindenki a ráadást követelte.
Ezúton szeretném megköszönni az időjárásnak a közreműködést ahhoz az elképesztő erejű pillanathoz, amikor nagyon sok ember együtt énekli a Hey Jude refrénjét, vizesen, lelkesen, és -ami a legfontosabb - iszonyat boldogan.

A Sweet Sixteen zenekar háza táján kérdezősködtem, annak örömére, hogy a fiúk július 31-én nálunk fognak játszani. 

Hogy kerültetek a blues világába?

- Más-más úton, hiszen mi, mint zenekar már ebből az okból kifolyólag álltunk össze. Én, Gyula már egész fiatalon bluesokat hallgattam, de zenélni jóval később kezdtem el. A zenekar alapja, az egykori Copf Boys, a rock, bluesrock vonalról orientálódott mindinkább az autentikus muzsika felé. Győző az elektronikus zene iránti rajongását hagyta a háta mögött, mielőtt szájharmonikázni kezdett.

Már édes tizenhatként is Robert Johnsont és társait nyúztátok, vagy hosszabb folyamat volt?

- Robert Johnsont még ha akarná az ember, akkor sem tudná kikerülni, hiszen minden idők egyik legnagyobb hatású blues zenészről beszélünk, ez még a Rolling Stones-nak vagy Eric Claptonnak sem sikerült! :) De a viccet félretéve, 2011-ben, Johnson 100. születésnapja alkalmából állítottunk össze egy repertoárt, amely azóta is a műsorunk gerincét képezi.

Miért éreztétek úgy, hogy ez a zenekarnév fogja a legjobban képviselni azt, amit csináltok? Hiszen a Copf Boys bandanév is csak addig működött, amíg sokatok büszkélkedhetett hosszú hajjal.

- A zenekar névadója - Kukovecz Pali (ének, gitár, herfli) -, a 16 éves hölgyeket mélyen tisztelő Szabó Sanyi (basszus) bizonyos szokására reflektálva keresztelte el a felállást. Ha ránk néztek, igen, a Copf Boys már nem lehetne találó név - az idő vasfoga -, de velünk szemben a Szépség egy örök hivatkozási alap! :D
És persze amellett se menjünk el, hogy ebben a műfajban szerencsés, ha a zenekarnév esetleg rímel egy standard címre vagy példaképre is.

 Mit jelent a zenekar az életetekben? (itt nyugodtan mesélhettek mindenféle izgalmas élményekről :)

- Mindannyiunk életében kiemelt helyet foglal el a zenekar, a zenélés. Legyen szó egy ilyen nagyszerű fesztiválról - mint például a Művészetek Völgye - vagy akár egy (most már nem füstös) blues klubról valahol vidéken, nagy várakozás, készülődés előzi meg a fellépést.

Persze azt mondanom sem kell - szegedi, illetve szentesiek lévén -, hogy vidéken, a zenekari potenciálhoz képest lényegesen kevesebb a lehetőségünk a szereplésre. Azért viszont az is megfigyelhető, hogy évről-évre egyre több helyre hívnak minket, ami jóleső érzés. 

Ki az a zenész, vagy zenekar, aki/akik a legnagyobb hatást gyakorolták rátok, illetve a zenétekre?

- A Sweet 16 zenekar alapkoncepciója a Clapton által újrahangszerelt Robert Johnson dalok kissé autentikusabb vonalra visszahelyezett előadása volt. Ennek hatása, bár ma már sok mást is játszunk – RL Burnside, BB King, Buddy Guy, Sonny Boy WilliamsonII, stb. dalokat -, még mindig érezhető a banda stílusán. 

Terveztek a közeljövőben lemezt kiadni?

- A közeljövőben stúdióalbumot nem tervezünk kiadni, hiszen ez a műfaj, leginkább élőben érdekes. A 2008-as Sweet 16 lemez saját dalokból összeállított anyag, ezzel szemben a mostani műsorunk javarészt standardokból áll, ezeket inkább élő felvételek formájában gondoljuk megörökítésre érdemesnek. A Youtube-on és a Soundcloudon egyébként mind a stúdió-, mind a 2012 végén készült koncertlemezünket is meghallgathatjátok. 

Mi élveztek jobban, a lemezkészítést, vagy az élő koncerteket?

- Nagy élményt jelent ez is, az is, de mostanság inkább az élő produkciók működtetnek minket. Az improvizáció, az, ahogyan a zene lényegében a színpadon születik meg, óriási érzés.

Röviden:
A zene szól, színpadon a Jambalaya, a sör hideg, az idő meleg.

Bővebben: 
A Lauder zeneiskola diákjai által biztosított kellemes délutáni hangulat után a Harakyru fejeket szakított le a koncertjével. Megfogadtam, hogy megpróbálom visszafogni magam a zenekarok méltatása terén, de tényleg elképesztő volt. Kraftos szólók, látványelemekkel megtűzdelt partizánkodás a gitárral, sikítozó közönség.
Ráadásul a nap legeredetibb frontembere-díjra is nagy esélyekkel pályázhat Benkő Zsolt, füzetet is lehetett volna nyitni a mókásabbnál mókásabb szövegeknek.
Szerencsére keddtől augusztus 3-ig minden nap blues gitárkurzust fog tartani az udvarban: még a gitármentes, és gitározni nem tudó/akaró embereknek is érdemes lesz benézni hozzánk, ha másért nem, a bluestörténeti információcsemegékért.
A Roy és Ádám trió is megérkezett egy kalandos utazás után, és akklimatizálódnak. Kapolcs utcáin kószálva hangolódnak a 9-kor kezdődő koncertjükre.
A kánikulában határozottan nehéz a túlélés, de a babzsák-sarokra vízpárát fújó ventillátor azért még képes arra, hogy elhitesse az emberrel, hogy ez a világ a létező világok legjobbika.

Még bővebben:
Gyertek, és nézzétek meg, mi zajlik!

Új rovat indul itt a blogban, a fesztivál ideje alatt: a váratlan események, vagy különleges hangulatok bemutatása lesz a cél. Mivel nagyon nehéz egy összefoglalóban visszaadni azt a kis pluszt, ami miatt egy fesztivál olyan kaliberű lesz, amit még az unokáknak is mesélünk, ezért érzem fontosnak ezeket a bejegyzéseket.
Ma például a közlekedés, és az univerzum Murphy-törvényeinek köszönhetően az egyik zenekar fele nem érkezett meg időben, hatalmas dugóba keveredtek nem sokkal a cél előtt, Veszprémnél.  
És ami ezután történt, nos, ez a fajta mentalitás az, ami miatt a Völgy teljesen más, mint a többi fesztivál. Idegeskedés, és "most levágom mindenki fejét egy húsbárddal"-megoldás helyett a Blue sPot dobosa, Fifi, aki épp a jól megérdemelt koradélutáni zenészpihenőjét gyűrte, felpattant a színpadra és beszállt jammelni a szólógitáros mellé, aki külön utazott, és ezért időben ideért. A kialakuló jó féle szólógitár-dob kombinációba aztán váratlanul beszállt Oszkó Péter, szintén a Blue sPot színeiben, szájharmonikával. 
A frissen és véletlenszerűen alakult trió aztán legalább fél órán keresztül szórakoztatta a közönséget. És itt szórakoztatás alatt nem a klasszikus, lelkesítő szófordulatot értem, hanem akármerre néztünk, a spontán lazaságtól megilletődött, boldog tekinteteket láttunk. 
Aztán természetesen befutott a zenekar maradéka is, és elkezdték a programfüzetben szereplő koncertet, és minden ott folytatódott, ahol abbamaradt a csodálatos dolgokat hozó technikai nehézségek előtt.

Na, többek között az ilyen pillanatok miatt esz az ember évről-évre Völgylakó :)

Első nap a fesztiválon. Mik juthatnak eszünkbe, ha logikusan végiggondolunk mindent? Mondjuk, hogy épp csak beindul minden, kevés emberrel, konszolidált bulizással, és a fényes jövő ígéretével. Ehhez képest tegnap délutántól kezdve szinte teltház volt a Blue sPot Café udvarán. miután Gyimesi Ritáék lelazították a közönséget, a Pókidomúak és Jimi Taylorék felpörgették a közönséget A Bonus Track Band koncertjére már igazi, őrjöngős fesztiválhangulat alakult ki, a közönség nem akarta leengedni őket a színpadról, és sok "bárcsak örökké tartana"-sikítást lehetett hallani a tömeg különböző részeiről. A kitartóak még a Blue sPot zenekar újra lazulós, de jó hangulatú jammelését is elkaphatták. Összességében elképesztő felvezetésben lehetett részük az udvar látogatóinak, tényleg olyan érzés volt, mintha egy nagyszabású, fesztivált záró bulin vennénk részt. Szerencsére ez tényleg csak érzés-szinten nyilvánult meg, mert még jópár rendkívül jó koncert, és fellépő várakozik arra, hogy hajeldobós hangulatot hozzanak hozzánk, a kapolcsi óvoda udvarára. Nemsokára képekkel is alá fogjuk támasztani a lelkesítő állításokat, érdemes lesz visszatérni, a mókás bulifotókért! :)

Ha randevúra készül az ember, jobb esetben alig tud aludni, és enni az izgalomtól, és kizárólag egy időpont tölti ki a gondolatait: a találkozás pillanata.
Valahogy így van most ez a Völggyel is, 16:00-kor sor kerül majd a hivatalos megnyitóra is, az egy éve várt találkozásra is.
Elképesztő izgalmas, hogy reggel óta egyre többen vannak az utcákon, a csordogáló embertömeg szépen lassan megtölti élettel Kapolcsot és Taliándörögdöt. 
Olyanok most a falvak, mint egy pohár víz, melybe egy pezsgőtablettát dobtak: szépen lassan elkezdenek forrani, és pezsegni az események, és a hangulat. 
A megnyitó után az idei programot a Rita Soul nyitja, mely a zenei vegyesfelvágott legizgalmasabb és legízletesebb formáját biztosítja: blues, soul, funk, pop - mindez akusztikus hangszerek aromájával átitatva.
Utánuk a Pókidomúak Blues Brothers magyarításai következnek - nem kizárólag a film rajongóinak, a jelenséget annyira nem ismerő közönség is találkozhat majd egy-két felejthetetlen, piszkos és kraftos számmal.
Őket a Jimi Taylor Band követi - figyelemreméltó zenekar, akik ak klasszikus blues gyökereiből táplálkozva alakítottak ki countryval, rock n roll-lal felfrissített zenei stílusukat. Annak ellenére, hogy a fiatakabb generáció tagjai, ez messze nem jelenti az, hogy tapasztalatlanok lennének: a legtöbb magyarországi blueslegendával már keveredtek közös zenélésbe korábban.
Ezt követően egy igazi meglepetés következik, akik szinte a nevükkel is rájátszanak erre a jellegre: a Bonus Track Band, akik a Blue sPot szájharmonikásával jammeltek közösen, és akkora fesztiválbarátságott hozott ez az esemény, hogy hozzánk is ellátogatnak. De nemcsak emiatt érdemes ellátogatni a koncertjükre, hanem mert egy kiváló zenekarról van szó.
Ha mindennek vége, akkor a Blue sPot udvarban már hagyományos közös, hajeldobós jammelés várható, a mai napi fellépők közreműködésével.
Vajon mi fog történni  ha sok zenészt hagyunk örömzenélni egy színpadon? Ezt megtudjuk majd éjjel, a csatlakozás erősen ajánlott és biztosított! :)
Addig is, növekvő izgatottsággal és szívdobogással várjuk, hogy elkezdődjön a megnyitó, és vele az idei Művészetek Völgye. Jó itt lenni újra!

Nulladik napi találós kérdés: Mi történik a városi zenészekkel, ha a kapolcsi térbe helyezzük őket?

1, Elvégzik az utolsó simításokat a színpadon;
2, Gyönyörködnek a tájban;
3, Szervezkednek;
4, Nem létező tábortüzek mellett hangosításról, zenéről, és egyéb dolgokról beszélnek, egyszóval kényszeresen szakmáznak;
5, Babzsákokat rendeznek;
6, Ponyváznak;
7, Rácsodálkoznak arra, hogy a kisbolt nincs nyitva éjjel-nappal;
8, Háztartási eszközökön, és klasszikus, a közvélemény által is hangszernek tartott eszközökön örömzenélnek (ezáltal tudat alatt is dallamokat csempésznek a szomszédok fülébe, ami miatt nem értik majd, hogy másnap miért dúdolnak azelőtt soha nem hallott dallamokat).

Mivel a legtöbb lehetőség túlságosan is kézenfekvő, ezért inkább nem bízom az olvasók fantáziájára/képzelőerejére a megoldást, nehogy bárkinek is álmatlan éjszakákat okozzak. 
A megoldás az, hogy mindegyik megtörténik. Legalábbis, a Művészetek Völgye, felvezető, összehangolódós napján mindegyikre láthattunk szemet gyönyörködtető példát. 
A kapolcsi főutcán ugyan még gyanúsan kevés ember kódorgott nap közben - és nem csak az elképesztő hőség miatt -, de holnaptól beindul majd az élet, és eztuán a nap után egészen biztosan állíthatom, hogy mindenre felkészültünk :).

(Képes illusztrációkért keressétek fel a Blue sPot Café facebook-oldalát, elképesztő gyöngyszemekkel bővült a mai este során a képtár!)

Tegye fel a kezét minden Johnny Cash rajongó!
Rendben, köszönöm, jó sokan vagytok, letehetitek a kezeteket.
Most az tegye fel a kezét, aki egyáltalán nem hallott még Johnny Cash-ről.
Oké, letehetitek, ugyanis biztos vagyok benne, hogy így vagy úgy már mindenki hallott Cash-számot, maximum nem tud róla.
Épp ezért mindig aktuális és fontos a Nyughatatlan zenekar munkássága, akik az érces hangú legenda legnagyobb magyarországi rajongói, és életre keltői. Persze a zenekar profiljában más is szerepel, rockabilly-varázslat, saját számok, illetve átdolgozott mai slágerek. Rengeteg fesztivál-fellépés és koncert bizonyítja, hogy eredményesen késztetik a közönséget arra, hogy a hétköznapok fáradtságát félredobva hatalmasat táncoljanak, és tomboljanak a koncertjükön.
Ráadásul sok ismerősömmel beszélgettem mostanában zenéről, és abban a pillanatban, hogy elhangzott a Nyughatatlan zenekarnév, felcsillant a szemük, és elmesélték, hogy véletlenszerűen sodródtak a programokkal különböző rendezvényeken, de egy kicsit nem figyeltek oda, és máris az első sorban csápoltak, és próbáltak autentikusan táncolni a rockabilly-számokra.
Tervezetten, vagy véletlenszerűen de mindenképp érdemes egy próbát tenni velük- de ne csodálkozzon senki, ha hazaérve napokig csak Johnny Cash-t lesz hajlandó hallgatni...!

A zenekart július 30-án, 18:30-tól csíphetitek el a Blue sPot Café udvarán.

Egy jó hangulatú blues-este összetevői:
- ügyes zenészek, akik képesek megteremteni "A" hangulatot

(opcionálisan:
- jó társaság
- egy sör a kézbe)

A Mojo WorKings tagjai épp olyanok, akik gond nélkül tudnak ilyen estéket létrehozni. Még a jól ismert, "ezt már hallottam itt-ott ezerszer"-jellegű számokat is olyan köntösbe tudják öltöztetni, hogy frissnek, és újnak hassanak. Néha mindenki vágyik egy időutazásra, a zenekar pedig képes arra, hogy gitárok és szájharmonika segítségével repítsen el mindenkit valami régi, de mindig aktuális érzésbe (Marty McFly igazán tanulhatna tőlük...), a kellemes és mindig otthonos blues-bölcsőbe.

A metaforikus, nyakba akasztható mojo-zsákban csak olyan dolgokat tartogatnak a fiúk, ami miatt kihagyhatatlan lesz a koncertjük - a zenekar nevéhez híven pedig még működésre is tudják bírni ezeket az erőket. Így hát érdemes szabaddá tenni magunkat augusztus első péntekjén, hogy 16:00-tól minden kötöttség nélkül részesülhessünk a zenei mágiából.

Suba Attilával, a Wildflowers Band, és a Suba Attila and the Soulfool Band énekesével beszélgettem. Subi tapasztalt, igazi „öreg róka” a szakmában, annak ellenére, hogy még csak a húszas évei közepén jár. Kreatív, mindig pörög, szervez, kitalál, rendezvényeket hoz létre, és nem mellesleg elképesztő energiákat ad a közönségnek a színpadról. A júliust a Blue sPot udvarban búcsúztatják, 31-én 18:30-kor kezdnek.
Annak ellenére, hogy a technika ördöge megviccelt minket, és az eredeti interjút csak a nagykörút, és két korsó sör hallhatta, addig próbálkoztunk, míg végül sikerült a beszélgetésünk végeredményét a blog olvasóival is megosztani.

Nemrég jelent meg a lemezetek, We don’t like heroes címmel. Hogy fogadta a közönség, és pontosan mi bajotok van a hősökkel?

Az album fogadtatása várakozáson felüli volt, most tart a hallgatottsága Soundcloudon 4500-nál, lassan eléri az ötezret. Ebből két harmad Magyarországról, a többi pedig a világ összes tájáról. A We don’t like heroes lemezcím akkor ugrott be, amikor egyszer hajnalban a négyeshatoson utaztam. Ugye Nyugat-Európában és Amerikában az működik a blues zenekaroknál, hogy mindig van egy szájharmonika-hős, vagy egy gitárhős a színpadon, és van mögötte egy session-zenekar. Úgy gondoltuk, hogy visszahozzuk a 60-as, 70-es évek zenekarmodelljét, ami úgy néz ki, hogy a zenekar a lényeg, nem pedig egy hős. Erre a koncepcióra húztuk rá a lemezt.

Mi annak az oka, hogy Vadvirágok Blues Band-ről Wildflowers Band-re változtattátok a zenekar nevét?

Teljesen áttértünk az angol nyelvű számokra, és a zenekar zenéje egy crossover-dolog, a blues és a funk műfajok keveréke. Magyarországon nagyon könnyen bekategorizálnak, és ez nem egy igazi blues band, hanem egy blues-hoz közeli dolgokat játszó funk-rockos zenekar, és ezért szeretnénk ezt az egész történetet kihagyni, és minél fiatalosabb hangot megütni.

Mennyire gondolod ezek után azt, hogy Magyarországon a blues zenének lehet jövője?

Ez egy nagyon nehéz kérdés, lehet, hogy lehet jövője, de igazából azon múlik, hogy  mi, és a körülöttünk levő fiatal zenekarok mennyire tudják megfogni a mostani közönséget. Mivel azok, akik a 70-es évektől a 90-es évekig hallgatták Hobót, és Takáts Tamást, kiöregedtek a klubéletből, valahol az új generációt kéne megfogni ezzel a műfajjal, ami nehéz dolog. Ha nekünk, illetve más zenekaroknak sikerül a saját korosztályunkat elérni - és nekünk pont ez a célunk - akkor még lehet, hogy van jövője a műfajnak.

A zenekarotokkal mostantól csak a saját számaitokat fogjátok játszani, vagy azért feldolgozásokat is? Mennyire van szükség a feldolgozásokra?

Nagyrészt a lemez dalait, illetve a lemez elkészülte után született dalokat játsszuk, de vannak olyan feldolgozások, amelyeket egyszerűen nem lehet kihagyni a koncerten, mert a közönség felnégyelne minket, ha nem játszanánk el a például Roadhouse Bluest. Ez nagy közönség kedvenc, tehát mindig lesznek olyan feldolgozások, amit el kell játszanunk. Egyébként szeretjük is, annak ellenére, hogy már hat éve eljátsszuk minden bulin, de hát ez van.  Kilencven százalékban tehát a saját számokat játsszuk, mindenképp erre fektetjük a hangsúlyt, de működik is, mert a közönségünk ismeri, és hallgatja is ezeket koncerteken kívül is.

Te a magyarországi blues élet meghatározó alakja vagy. Hogy jött az ihlet, hogy megmutasd egy másik oldaladat is az új jazz zenekaroddal?

Ez a Suba Attila és a SoulFool Band nevet viselő zenekar, több éves gondolkodás előzte meg azt, hogy végül életre hívjak egy ilyenfajta, 40-es, 50-es évek New Orleans, Chicago, Mississippi jazz-blues hangulatában játszó zenekart. Sokáig kerestem a megfelelő zenészeket is, de csakis azért hívtam össze ezt a zenekart, mert nagyon szeretem ezt a műfajt. Olyan rétege a zenének, amit most már nagyon kevesen játszanak, kevesen ismernek és hallgatnak . Én nagyon szeretem, végső soron ezért fogtam bele ebbe a bandába.

Évek óta mindig koncerteztek  a Völgyben. Mi az számodra, ami megkülönbözteti a többi nyári programtól, illetve a többi fesztiváltól?

Ez lesz a 6. Művölgy fellépésünk, amikor megalakult a zenekar, abban az évben már játszottunk a Művészetek Völgyében, úgyhogy minden évben ez egy fix pont, nem múlhat el nyár enélkül. Már csak azért sem, mert ez az a hét, amikor sok, az ország különböző részein élő ember jön össze, akikkel egyébként nem találkozunk, és ilyenkor mindenképp szeretnének meghallgatni egy Wildflowers koncertet. A Völgyben nagyon sok zenész, művész, kultúrakedvelő ember van, aki azért gyűlik össze, mert olyan családiasabb, közösségibb hangulata van a fesztiválnak, ami máshol nincsen. Többek között ezért szeretünk ott játszani, mindig iszonyatosan jó bulik vannak, miért is hagynánk ki?

Keith Richards mondta, hogy ha nem ismered a bluest, akkor nincs értelme felvenni a gitárt, és rock n rollt, vagy bármilyen más, népszerű műfajú zenét játszani. Mennyire tudsz ezzel egyetérteni?

Keith Richards  is úgy gondolta szerintem, hogy a blues egyrészt egy olyan zenei séma amit le lehet kottázni, le lehet írni, meg lehet tanulni. De ennél fontosabb, hogy a blues az az érzés, ami akkor alakul ki, ha több ember ott van a színpadon, és egy zenei kapcsolat alakul ki a zenészek között, egy párbeszéd, egy gondolatmenet. A blues az érzések legegyszerűbb zenei módon történő megfogalmazásáról szól, amiből hatalmas erőket lehet kihozni. Ha valaki nem tud bluest játszani, hát nincs egyszerű dolga, tényleg ne is játsszon mást se. Keith keményen fogalmaz, de az a lényeg, hogy ha egymással, és egymásnak játszunk, akkor meglesz a blues.

Sokat gondolkoztam azon, hogy a zenei programokon kívül mi az a finom hangulat, az a csipetnyi "titok", ami miatt a Völgy nemcsak egy fesztivál, hanem egy életérzés. Persze a teljes megoldásig nem jutottam el, mert ezt elsősorban érezni kell, de talán az olyan önfeledt pillanatokért, amikor az ember elfelejti a hétköznapi gondolatait, és hosszabb/rövidebb időre újra gondtalan gyerekként tud a világra nézni.
Persze van olyan, hogy ez az egész nem jön magától, és jól jön egy kis segítség. Épp ezért, az első Völgyhétvégén a Blue sPot Café udvara a Kreatív Homokozó lelkes csapatának ad majd otthont. Ők még a szunnyadó, vagy soha fel nem ismert kreativitást is fel tudják ébreszteni, közös, jó hangulatú foglalkozásaikon. Bár a homokozó csak metaforikus jelentésű, mindenképpen érdemes lesz benézni hozzánk, és felébreszteni a szunnyadó és mindig kíváncsi belső kisgyerekünket.
A fesztivál további reggelein pedig közös, lassú regenerálódásra csábítunk mindenkit: a blues-jazz lazulásokon mindenki kipihenheti az előző este fáradalmait, és kellemes hangulatban, kiváló zenei aláfestés mellett regenerálódhat, hogy újult erővel vághasson neki egy újabb koncertnapnak.
Kockázat és mellékhatások nincsenek, találkozzunk 8 nap múlva a babzsákfoteleknél!

Frenkkel kapcsolatban nagyon sok jelzővel találkoztam már. "A magyar David Bowie", "a hiperkarma volt dobosa", a "Budapest Bár énekese", és még sorolhatnám. De Frenk jóval több ennél: nem véletlenül kezdett szólókarrierbe, és ad azóta különleges hangulatú, és gondolatébresztő koncerteket. Olyan előadó, akit a színpadon kívül igazán csak egy füstös, budapesti szórakozóhelyen tud elképzelni az ember. Igazi fővárosi ficsúr, 2010-ben megjelent Nagyvárosi éjszakák című második szólóalbuma is ezt a képet erősíti: saját bevallása szerint a budapesti éjszakában eltöltött, "szex, drogok, és rock n roll"-korszakát és élményeit öntötte lemez formába.
2012-es, harmadik lemeze blues-os, vagány rock'n roll lemez, melynek külön érdekessége, hogy minden hangszeren Frenk játszik, amellett, hogy a dalokat is ő szerezte.
Hogy a kapolcsi éjszakából mit hoz majd ki, azt saját szemetekkel is megnézhetitek augusztus 3-án szombaton a Blue sPot Café udvarában. Készítsétek a rúzsos végű cigarettákat, egy izgalmas, érzékeny, és nagyon egyéni utazás részesei lehettek majd egy olyan helyre, ahol a gondolat kifut a fejekből.

.

Az alábbiakban találtok néhány példát a Művészetek Völgye-szűzek (és szemfüles veteránok) rátermett kérdéseiből, és megjegyzéseiből. Bármiféle egyezésük a valósággal nem a véletlen műve. 

"-Ott mindenki ilyen...szakállas hippi?"

"Ne viccelj már velem, Kapolcson nincsenek is színpadok, már többször voltam de még egyet sem találtam."

"És olyankor hol szoktatok aludni? Szénakazlakban?"

"Zene is szokott lenni, vagy csak művészetek?"

"És...tíz nap...aha...mit lehet ott csinálni tíz napig? Az nagyon hosszú idő."

A Gyarkan Ismételt Kérdésekre viszont rendhagyó módon nem adjuk meg itt, ebben a rovatban a válaszokat. Ehelyett aki tudni szeretné a kegyetlen igazságot, az tegye idén tiszteletét Kapolcson július 26. és augusztus 4. között, és ezalatt lehetőleg minél többször látogassa meg a Blue sPot Cafét is.

Több, mint 10 éve kezdődött ez az egész. Jött egy rajzolt, sárga boci, és mindenki azt vette észre, hogy amikor a villamosra vár, vagy tejért áll sorban a boltban, akkor azért csak eldúdolja, hogy ő a Kistehén, és ül a fa tetején.

https://www.youtube.com/watch?v=BiojytT9gZM

Szájbergyereken már meg sem lepődtünk, csak beletörődve követeltük tőle, hogy kérjen bocsánatot.

Aztán szerelmesek lettünk minden nőbe, bár azt még mindig nem tudjuk, hogy kibe.

https://www.youtube.com/watch?v=4pDDlS3482Y

Igen, valahogy így lett a Kistehén szépen, módszeresen életünk letagadhatatlan része. A kérdés már csak az, hogy hol tart a zenekar a név- és tagcserék után. Ezt nagyon egyszerűen lenyomozhatjuk augusztus 3-án a Blue sPot Caféban. Kistehenes pólóban érkezni ér :)

1960-as évek. Sikítozó és hajat tépő emberek, akik akár napokat is képesek várni egy szálloda előtt, hogy a Beatles zenekar tagjait akár csak  egy pillanatra is láthassák. A biztonsági őrök alig bírnak velük, szinte kivetkőznek önmagukból.

2013. Sikítozó emberek, akik akár napokat is képesek várni egy szálloda előtt, hogy a Beatles zenekart még élő tagjait akár csak egy pillanatra is láthassák.

Bár a világ sokat változott azóta, a Beatlemania úgy tűnik, örök. Éppen ezért a Blue sPot Café idei programjából se maradhatott ki egy Beatles-est. Mivel Sir Paul McCartney a Művészetek Völgye ideje alatt az amerikai turnéjával lesz elfoglalva, ezért 3 banda fog beugrani helyette, hogy biztosítsák az egész estés tisztelgést a 20. század egyik legmeghatározóbb zenekara előtt. A legfiatalabb tagokból álló Beatles MB a klasszikus hangulat megidézéséért, a Borsörmester a keményebb hangzásvilágért, és a punkosabb életérzésért, a The Bits nevű bandából már jól ismert Derecskei Zsolttal kiegészült Blue sPot zenekar pedig a Beatles kései számainak előadásáért felel majd.
Idézzük meg együtt a Fab Four emlékét július 29-én, nálunk garantáltan megértésre fog találni még a sikítozva rajongás is :)

Képzelj el egy nyulat.
Megvan?
Oké.
Akkor most képzelj el egy kék nyulat.
Ez is megvan?
Tök jó.
Most felejtsd el az egészet, és hallgasd meg ezt.

Bolyhos, festett bundájú állatok helyett tökös funk-blues-jazz egyveleget kapunk, Hammond-orgona alappal, ha ellátogatunk egy Kéknyúl koncertre. 
Megpróbálom nem a mókás névre kihegyezni az ajánlómat (pedig nem kevés izgalmas kérdéshez és szituációhoz vezetett az a helyzet, amikor kidülledt szemekkel próbáltam elmagyarázni valakinek, hogy mindenképp Kéknyúlon a helye), mert ennél sokkal többről van szó. A négytagú fúvósszekció, Andy Hefler különleges énekstílusa, és az egész zenekar zenei profizmusa biztosítja, hogy egy csendesülősnek induló koncerten is vágyat érezz arra, hogy kortól és nemtől függetlenül hátrarúgd a székeket, és előadj egy sikítva megőrülős jelenetet az első sorban.
A Blue sPot udvarban augusztus 4-én találkozhattok velük. Megfáradt fesztiválzárás helyett olyan feltöltődésre számíthattok, ami a tíznapos, álmos fesztiválfeelinget is elfeledteti majd velünk.